Napjainkban egy modern, hatékony marketing tevékenység nem nélkülözheti a legfejlettebb számítástechnikai hátteret, ahogy a legújabb computertechnikának is szüksége van a marketing támogatására. E két terület együttműködéséből származó közös előnyök kiaknázása érdekében jött létre a Marketphone Telemarketing Kft.

A társaság elődjét még 1994-ben alapítottuk azzal a szándékkal, hogy a piacon, Magyarországon eddig kevésbé használt telefonos értékesítést és telefonos ügyfélmenedzsmentet meghonosítsuk. 1997-ben alapítottuk a Kft-t és a 10 munkatárssal induló vállalkozás mára már több mint 100 főt foglalkoztat.

2000 július elején költöztünk át az új háromszintes 400 négyzetméteres irodaházunkba, mellyel kellemes légkört teremtettünk munkatársainknak. Megbízóinkat igazán jó körülmények között tudjuk fogadni, és ellenőrzési, minőségbiztosítási rendszereink is nyugat európai színvonalúvá váltak.


ÉRTÉKEINK:

A Marketphone Kft alapvető értékeke a munkatársaiban rejlik. Elkötelezett és a telemarketingben a magyarországi megjelenéstől edződő, rutinos vezetőkkel a megbízókhoz is lojális operátoraink segítségével építettük ki állandó megbízóink körét, ahol a folyamatos minőségellenőrzéssel és a megrendelői visszacsatolással kampányról-kampányra emeljük minőségi mutatóinkat. Operátoraink többsége több, mint 5 éve velünk dolgozik.

Partneri kapcsolatainkban követjük azokat az üzleti és etikai normákat, amelyeket környezetünk velük szemben elvár. Ezeknek az alkalmazása és betartása lehetővé tette és hozzájárult ahhoz, hogy az előttünk álló versenykihívásokkal szemben minden esetben becsülettel hely tudtunk állni és elismeréseket szereztünk. A cég vezetősége a dolgozók elkötelezettsége garancia arra, hogy azonosulni tudunk megbízóink érdekeivel és a céljaival.

Cégünk a Marketphone Kft. nagy volumenű fejlesztéseket végzett el Call Centereiben, így a kor jelenlegi csúcstechnológiáját üzemeltetjük.
  • Voice és Voip alapú távközlési kommunikáció

  • Állandó digitális hangrögzítés és archiválás

  • Internet Call Back

  • Kimenő és bejövő irányban is aktív VRU

  • Hangfelismeréses adatgyűjtés

  • WebServerrel összekapcsolt Call Center Server a teljes körű Internetes kommunikációhoz

  • 900 GB adattároló kapacitás

  • A legkorszerűbb Internetes Fire Vall rendszerek a belső hálózatok védelmére

  • CRM rendszer

A Business Call Center segítségével fogadhatjuk és intelligensen irányíthatjuk bejövő és szervezheti kimenő hívásait. A rendszer működtethető jól képzett személyzetünkkel, vagy automatikusan a telefonkészülékek billentyűiről.

Az általunk üzemeltetett Call Centerek néhány fő paramétere:
  • Kimenő hívás kapacitás átlagos telemarketing hívásszámra: 100.000 hívás / hónap

  • Bejövő hívás kapacitás átlagos telemarketing hívásszámra: 250.000 hívás / hónap

  • VRU bejövő vonalkapacitás: 75 vonal



Call Center technológiánk és annak működési leírása:

A Marketphone Kft. az ISDN technológiára alapuló 105 munkahelyes Call Centert üzemeltet, mely BOSCH Integrál 55-ös központra alapuló Business Call Centerrel működik együtt.

Együttműködő serverek száma: 9 db.
  • BCC server

  • ACC server

  • Microsoft SQL 2003 server (2 db)

  • Novell Intranetvare server (2 db)

  • Web server

  • Mail server

  • Fax server

2010.08.16.
Felkészültünk az év végi rohamra
2010.08.16.
Új 150 fős Call Centerünk leveszi válláról az értékesítés terhét
2010.03.04.
Fejlesztések a Call Centerben
2010.02.08.
Telefonos értékesítés
2010.01.06.
Mi már sok helyen bizonyítottunk. Bizza ránk cége értékesítését!
Az összes aktualitás

Név:


E-mail cím: